A másik világ - Pillanatnyi elmezavar

A történetről:

Hogy ez a könyv mekkora pozitív csalódás! Tartottam tőle, és most nagyon örülök, hogy minden rossz érzésem ellenére mégis belevágtam és elolvastam. Két dolog váltotta ki belőlem ezt az olvasás előtti elutasító véleményt: a kiadó és a borító. Konkrétan nem volt bajom magával a könyv kinézetével, de a képből teljesen más történetre számítottam, és teljesen más műfajra. Azt hittem, kicsit thriller, valami brutális sztorit fogok kapni, ennek ellenére egy csodás fantasy-világot ismerhettem meg, csodás karakterekkel.

A történet elején főhősünk furcsa dologra lesz figyelmes: lakásában megjelenik egy ajtó ott, ahol eddig nem volt. Minden próbálkozása ellenére azonban képtelen kinyitni, ugyanis ahányszor ezzel próbálkozik, az ajtó megrázza. Emiatt, s amiatt, hogy látása egyre romlik, egy pszichológusnál köt ki, amelytől segítséget és megoldást vár a problémájára, ám a doktor nem épp hétköznapi ötlettel áll elő: azt tanácsolja Dománnak, zarándokoljon el egy távoli hegyre megadott mennyiségű élelem és megadott tárgyak társaságában, s keressen fel egy sámánt, aki teljesen kigyógyítja betegségéből.

A hegy tetején azonban semmiféle varázsguruval nem találkozik, egyetlen dologra lesz figyelmes: egy ugyanolyan ajtó áll a földön, önmagától, amilyet a lakásán is talált. Átlép rajta, s ezzel máris egy másik világba csöppen – ráadásul egy hátborzongató, de mindenképpen csodálatra méltó világba.

Ez a világ már megjelenésében is különleges, ám ami benne rejlik, még ennél is jobban azzá teszi: beszélő félig ember, félig állat élőlények, és egy hatalmas varázslat: a Hullám. Itt rögtön tennék egy kitérőt, ugyanis Gregus Gábor felidézte előttem az egyik kedvenc játékomat, amit mindenképpen megemlítenék: a World of Warcraft nevű mmorpg-ben megismerhető egy hasonlóan nagy erejű varázslat, a Fel, amelyet nem tud mindenki alkalmazni, aki mégis, az pedig valóban nagy erőkkel bír. Ahogy a Hullámról olvastam, nagyon melengette a szívemet, mert nem tudtam elvonatkoztatni a Fel-től. Egyébként maga a világábrázolást is hasonlónak éreztem, és nem bírtam ki, hogy ilyenkor ne szóljak a férjemnek, ő pedig mosolyogva hallgatta a részletek felolvasását és közölte, ő is szeretné elolvasni, ha én végeztem.

Több történet is eszembe jutott olvasás közben, legelső – és gyakran visszatérő – ilyen volt a Narnia Krónikái, a különleges, állati lényeknek köszönhetően.

Ezen a világon két nagy hatalom viaskodik egymással, két nagy varázsló, a Hullám legerősebb használói: Ménrót és Villő. A világ lakói vagy rettegnek tőlük, vagy valamelyikük mellé szegődtek már, Domán, a főhősünk pedig próbálja megfejteni, milyen világba csöppent tulajdonképpen, és igaz-e mindaz, amit itt tapasztal.

Annyira tetszett a finoman elrejtett kis szerelmi-szál a történetben, és kifejezetten örültem, hogy ez nem kapott nagyobb szerepet, éppen annyi volt belőle, amennyi mindenképpen kell ahhoz, hogy teljes legyen.

Egyébként a karakterek nagyon szépen vannak kidolgozva, nem mondanám, hogy bármelyik is átment valami nagy jellemfejlődésen, de úgy gondolom, fölösleges is lenne ebbe a történetbe. Megismerhettem és megszerethettem vagy megutálhattam mindenkit, annyi biztos, hogy egyetlen szereplő iránt sem tudtam közömbös maradni. Ugyanez az alapos kidolgozottság elmondható egyébként magáról a világról is, szépen építette fel az író azt, amit láttatni szeretett volna az olvasókkal: egészen a természet szépségeitől, rondaságaitól kezdve a bútorok szerethető furcsaságáig.

A szereplőkről:

Ennek a történetnek egyértelműen a szereplők a legnagyobb erőssége. Annyira közel kerültek a szívemhez, hogy ilyen már rég nem történt az olvasásaim során (pontosan a Narnia Krónikái sorozatrészek olvasása óta).

Domán, a főhősünk talán a leghétköznapibb a maga egyáltalán nem hétköznapi jellemével. Ezzel máris elárultam, mennyire érdekesek lehetnek a többiek, mindenki egytől egyig.

Valód, a róka volt a legnagyobb kedvencem, a szívem csücske a beszólásaival, szarkazmusával, de mégis szeretettel teli odaszurkálásával.

A második csodalény, akivel találkozhattunk Dománnal közös utunk során, egy szarvas volt, Barakon. Örültem volna, ha több szerepet kap, mert neki is igazán szerethető a természete.

Néha kicsit sok volt nekem a szereplők mennyisége, és mikor egy újabb lépett a színre, aggódtam, hogy talán nem fogom tudni követni, hogy ki kicsoda, ám végül nem volt ilyen problémám, csupán a tűrőképességem határait súrolták. 🙂

– Talán – folytatta a róka – próbáld meg ugyanezt, amit én csináltam az előbb. Szívd be a levegőt, érezd a Hullámot az agyadban. Azt az energiát, amivel a körte feltöltött, amikor lenyelted, hogy a fene essen beléd – az állat jóindulatúan vigyorgott […]

Ketel már majdnem ugyanazon a szinten volt nálam, mint Valód a történet elején, őt is igazán kedveltem, egyébként ugyanezt a mondatot leírhatnám még egy csomószor, más-más neveket behelyettesítve.

Volt itt bikafejű ember, hatalmas, ember méretű csiga és csodaszép lányai, és mindenféle állat, amit az olvasó csak el tud képzelni – vagy olyan, amelyeket még egy fantasy-regényben sem tudunk elképzelni.

A két főgonoszunk, Ménrót és Villő közül az egyiknek, Villőnek a megbabonázott és gonosszá változtatott is harcos-lényei, a gödrők voltak még számomra igazán érdekesek. A gödrők tulajdonképpen pici, piros manók, amelyek harapásukkal a saját oldalukra állítják azokat, akik önmaguktól nem tennék ezt meg. Közülük egyet, Harrukot jobban is megismerhetjük (nem mellesleg megkedvelhetjük), ugyanis a könyv közepénél akaratlanul is főhőseink mellé szegődik, az olvasó nagy örömére.

Az egész fantasztikus világ kapott végül egy keretet – ami, bevallom, nekem kevésbé tetszett, mint maga a főszál. Reméltem, hogy nem igazolódik be a tippem, sajnos viszont mégis. Ha sorozat lenne/lesz, akkor ebből még bármit ki lehet hozni, nagyon megkedveltem a karaktereket. 🙂

Összességében:

Szerintem ennek a történetnek nem magánkiadásban kellene megjelennie, többre hivatott. Remélem, láthatom még ezt a könyvet a könyvesboltokban más öltözékbe bújva is. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam első pillantásra.

Gregus Gábor jól bánik a szavakkal, érzelmekkel, és nagyon szépen átadja az olvasóknak, amit szeretne, mindezt könnyed, mégis igényes stílusban.

Pontozásom:

Borító: 2/5 (De csak mert nem egyezik a stílusa a történet stílusával.)

Történet: 5/5

Stílus: 5/5

Szereplők: 5/5

Köszönöm Gregus Gábornak, hogy megismerhettem ezt a csodás történetet és világot, amelyet megteremtett!

 

http://www.amasikvilag.hu/2016/12/gregus-gabor-pillanatnyi-elmezavar.html

© Gregus | All Rights Reserved