A könyv erőteljesen indít, már az első fejezetben sikerült a szerzőnek megdöbbentenie, s ugyanakkor a kíváncsiságomat is felkeltenie. A leírások részletesek, így a történet eseményei filmként peregnek az ember szeme előtt. Egy nagyon véres filmként… Olvasás közben éreztem, hogy beszippant a történet. Általában ennek örülni szoktam, ám most egyáltalán nem vágytam arra, hogy azonosulni tudjak a főszereplővel, vagy bármely mellékszereplővel, ugyanis iszonyodtam a történtektől. A szerző nem kíméli az olvasót, bőven akadt már a regény első felében is rengeteg gyomorforgató, vagy épp sokkoló jelenet, ráadásul kérdés is akadt bőven, hiszen információkat csak apró részletekben csepegtet.

Az, ahogy lapról lapra haladva, egyre tisztább képet kapunk arról a morbid, visszataszító, hátborzongató és beteg világról, amiben a főszereplő próbál rájönni, hogy ki is ő valójában, egyszerűen elképesztő. Gregus Gábor mesterien szövi a szálakat, bár számomra néhol már kicsit sok volt az ármánykodás. Azt hiszem, onnantól éreztem igazán magaménak a történet sodrását, amikor belépett a képbe Kim Wagner. Adam és ő közösen indultak útnak, én pedig kicsit fellélegeztem. Igaz, hogy a 133. oldalig kellett várnom, de végre kaptam egy kis humort, amire már nagyon nagy szükségem volt.

– … Az első Karl Schäfer, azaz Bermozheranzan.
– Hogy ki? – horkant fel Adam. – Mintha aminosavakat kevernénk a germán mitológiával. Ez az idióta nevek szektája?

Kedvenc jeleneteim abszolút a párosukhoz köthetőek. Örültem volna, ha több a közös, boldog pillanat, amin osztozhattam volna velük, mert így rettentően komor volt végig.

A könyv végére érve levontam a következtetést, nem volt elég a humor. Imádom a fantasy-t, és a szerző előző könyveit is szerettem olvasni, de ez a könyv most számomra brutális és megrázó volt. Ugyanakkor a legkiforrottabb és legösszetettebb, amit Gábortól valaha olvastam. Talán ezért is viselt meg jobban. Jó lett volna, ha legalább az utolsó húsz oldal ad egy kis pozitív löketet is, de bármennyire is reméltem, nem kaptam meg a hőn áhított happy end-et. Egy biztos, nem szeretnék hasonló világban élni, mint szerencsétlen főhőseink.

Ha értékelnem kellene a történetet, akkor kétféle pontozási kategória alakult ki bennem.

A történet ötletes, jól megfogalmazott, irodalmilag jól felépített, ezért ebből a szempontból a maximális értékelést adnám, ugyanakkor ha a kiváltott érzelmeket és a végső benyomást is figyelembe veszem, akkor az, jelentős mértékben változtatna, és csökkentené a pontszámot.

https://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2025/09/gregus-gabor-az-esszencia-urai.html