Már egy ideje a várólistámon szerepelt a kötet, és végre elérkezett az idő, hogy beszerezzem. Nos nem csalódtam, rendesen olvastatta magát, így mindössze pár napig volt útitársam, és már ki is olvastam.

A fülszöveg szerint:

“Mit tehet az egyszeri pesti polgár, ha egy napon kiderül, a körülötte lévő világ több, mint amit eddig érzékelt belőle? Ha rájön, hogy a város lakói között különleges teremtmények rejtőznek, akik régi időkből származó hatalommal bírnak? Ha megtudja, hogy a Gellérthegy mélyén egy elfeledett birodalom központja húzódik, és épp ő kerül e titkos birodalom sötét alakjainak célkeresztjébe?
A félszeg tanársegéd egy világraszóló régészeti lelet kapcsán keveredik a misztikus események sodrásába. Hogy rettenthetetlen hőssé, vagy lidércek és szörnyetegek által üldözött remegő ronccsá válik, az kiderül ebből a fordulatos, olykor humoros, máskor borzongató történetből. “

A könyv számos pozitívuma közül elsőként a pörgős történetvezetést tudnám kiemelni. Nagyon tetszett, hogy a történet egy pillanatra sem ült le, hanem gyorsvonatként robogott a végkifejlet felé. Nem voltak unalmas pillanatai, és emiatt nem is nagyon hagyta, hogy csak úgy letegyem, hiszen mégsem csukhatom be pont egy izgalmas akció közepén… Így mindössze két napra volt csak szükségem, hogy elolvassam.

Szintén pozitívumnak tartom, hogy hiába tartalmazott olyan sok harci jelenetet, mégsem váltak monotonná, tucat jellegűvé, mert a mágia igazán széles tárházát vonultatta fel, s így minden összecsapásra tartogatott valamilyen új varázslatot, új módszert. A mágiahasználattól kezdve a lőfegyveres harcon át, az autósüldözésig minden megjelent.

Emellett az egész regényt rendkívül változatosnak találtam abból a szempontból, hogy többféle zsáner jellemzői is felbukkantak. Egyszerre volt egy nagyszerű fantasy, egy izgalmas Indiana Jones-szerű kalandtörténet, sőt néhol kriminek is beillett.

Szereplői nagyon szerethető figurák lettek, én különösen Edrik és Folkus összeszokott párosát kedveltem meg nagyon, ami kicsit fura lehet, hiszen Hunor a főszereplő, de Hunor esetén én mindig kicsit úgy éreztem, hogy ő képviseli magát a varázslatra rácsodálkozó, kezdetben tudatlan olvasót.

A Szerző nem mozgat sok szereplőt, így kellő idő jutott mindannyiuk háttértörténetére, motivációjuk megismerésére. Tetszett, hogy minden szereplőt más-más cél hajtott, mely különösen a negatív karakterek esetén volt szórakoztató, főleg mikor ezek a célok keresztezték egymást, és egyfajta maffialeszámoláshoz vezettek.

Ha már itt tartunk, a könyv remek karaktereket vonultat fel a negatív oldalon is. Nagyon tetszett a kegyetlen Báthory ábrázolása, de számomra Zádor is egy sokrétű, talán a nőnél is kidolgozottabb figura volt. Sajnáltam, hogy nem szerepelt többet, mint ahogy Beliánról is szívesen olvastam volna még.

Továbbá egyszerűen imádtam, hogy a történet hazánkban játszódik. A jól ismert budapesti helyszínek, mint például a Margit-sziget, a Hősök tere és még sokan mások különös hangulatot teremtettek. (sőt vicces volt, hogy pont akkor olvastam Angyalföldről, mikor munkába menet leszálltam az angyalföldi vonatállomáson) Azt hiszem, a könyv elérte, hogy mindig eszembe jusson ahányszor csak áthaladok a benne felbukkanó pesti helyszíneken. Azonban nem csak a helyszín volt magyar, hanem maga a történet is erősen kötődött a magyar mondavilághoz, tehát egyszerre volt ismerős, és újszerű is.

Az egyetlen engem zavaró dolog, ami feltűnt a szereplők hajviselettel, kiegészítőkkel való beazonosítása volt. Ezt most elég hülyén sikerült leírnom, szóval részletezem: tehát a párbeszédeknél sokszor nem az adott szereplő nevét látjuk (például … – mondta Bors), hanem olyasmit, hogy: … – mondta a göndör hajú. Ez számomra időnként zavaró volt, mert mondjuk egy harcot bemutató pörgős jelenet közben néha megakasztott, hogy most kiről is van szó éppen. Bár a szóismétlés kétség kívül el lett kerülve, szerintem engem kevésbé zavart volna egy név többszöri megjelenése. Ám ezt nem tartom negatívumnak, hiszen nincs olyan sok szereplő, hogy ne lehessen beazonosítani őket, inkább csak kicsit furcsa hatást keltett.

Ami a külsőségeket illeti, a borító – Jól látom, hogy a Szerző festette? Menő. – remekül átadja a könyv hangulatát, bár szerintem jól illett volna a városképbe 1-2 jól felismerhető, jellegzetes budapesti épület sziluettje is.

Összességében A gyilkos tündérek városa egy akciódús, pörgős fantasy, érdekes és könnyen megszerethető szereplőgárdával. A magyar mondavilág felhasználásával és a jól ismert magyar helyszínek megjelenítésével számomra egy igazán újszerű élménnyel szolgált. Kiváló választás lehet olyan olvasók számára is, akik kicsit idegenkednek a magyar fantasy történetektől.

Az én pontozásom szerint:

Tartalom: 5/5 pont

Karakterek: 4/4 pont

Stílus és nyelvezet: 4/3 pont

Külső: 2/2 pont

Összesen: 15/14 pont

molyos pontszám: 5/5 pont

https://eleteimszama.hu/gregus_gabor_gyilkos_tunderek_varosa/