Hát ez érdekes volt.

Gregus Gábor stílusa nem ismeretlen a számomra, de most egy másfajta művel készült, mint az Elmezavar.

Kezdjük egy kicsit a borító és cím nézegetésével. A jel előrevetít egy végtelen ciklust, egy szimbólumot, ami végigkíséri a sztorit, egy érdekes disztopikus atmoszférát vetít előre, ami felidézheti Az Éhezők Viadalát, a Beavatottat és társaikat – és ha eddig megyünk a tippelgetésben, nem tévedünk nagyot.

A cím is ezen a vonalon marad, de egy érdekes elkülönítéssel él. (Ki tudja, hogy szándékos-e, vagy sem.) A Megjelöltek ugyanúgy működik Meg-Jel-Öltek elosztásban is, és mint azt az olvasó tudja, a történetben központi szerepet játszik a jel és az ölés is. Szóval ez így tetszett.

Amit Gregus Gábor lefest előttünk az egy hétköznapi életbe beágyazódott „természetfeletti viadal”, ami évente kerül megrendezésre és a kiválasztottak, miután kiválasztják saját fegyverüket, az éves eseményen kihívnak valakiket, majd aki nyer, az tovább él, mint egyébként, aki veszít, annak a maradványai egy ősi szerkezetbe kerülnek.

Röviden, tömören. Az alapsztori mindenképpen érdekesnek nevezhető. Megannyi kérdés felmerül az emberben, amint olvassa a sorokat. Miért ezek az emberek a kiválasztottak? Mióta működik ez az éves viadal? Hogy működik? Miért létezik? És maga a viadal részletei: mi alapján választanak fegyvert? Mi lesz azokkal, akik meghalnak? Hová tűnik a gépezet egyébként? Hogy kaphatnak hosszabb életet a nyertesek?

Megannyi, megannyi kérdés, ami természetes, hogy felmerül az olvasóban. Az érdekes része az, hogy maga a főhősünk is végigmegy egyfajta megkérdőjelező folyamaton. Míg a regény elején hamar elveti a kérdéseket és rálegyint, hogy mit számítanak a válaszok, úgyse kap soha egyet sem; addig ahogy haladunk a történetben egyre több és egyre kíváncsibb kérdés égeti az elméjét. Ez a fajta válaszkeresés központi tényező a történetben.

Ez a megkérdőjelezés kellemes sejtelmességet kölcsönzött az eseményeknek, ezért hagytam magam sodródni az árral. Megismerhettem az eleinte érzéketlen, majd szerelembe eső főhőst, a mellette kikötő főhősnőt, az érdekesen összeállított „főgonoszt”, az imádnivalóan mackós legjobb barátot… S eközben jöttek az érdekesebbnél érdekesebb nevek: Szikra, Herceg, Behajtó, Plazma, Indigó… Kitalált nevek, mintha ezzel is elvonatkoztatnának a főhősök az eközben dúló hétköznapi világtól.

Előrehaladva kezdenek felsejleni dolgok: egy tudós, aki szintén a megszállottja a válaszok kutatásának, ahogy a főgonoszunk is egyre inkább keresi a nagy megoldást. Az olvasó pedig agyal. És az író előtörténete miatt – Elmezavar ugye – én akaratlanul is egy nagy csavart vártam, egy meta-fordulatot: esetleg egy virtuális valóságról van szó, amibe menekülnek az emberek a hétköznapi élettől? Magyarázatot adna a furcsa nevekre, a kihívásokra, egyfajta Mortal Kombat virtuális aréna keretein belül. Érdekes elgondolás. Tetszett is volna.

Mire pedig az olvasó a végére ér, kap egy nagy maflást. Félreértés ne essék, imádom az olyan műveket, amik agyalásra ösztönöznek, amik „elvárják” az olvasótól, hogy próbáljon rájönni, mi lehet a háttérben. A Megjelöltek tökéletesen ilyen alkotás. De ehhez társulnia kell egy végkifejletnek, egy (akár részleges) magyarázatnak. Mert az olyan művek is érdekesek, amelyek valamilyen szinten választási lehetőséget adnak az olvasónak egy befejezésre: gondold tovább, éljen az elmédben tovább a történet!

De jelen esetben nemigen kaptunk semmit. Ami pedig ötletem volt, az is hamar megbukott. Ilyenkor persze igyekszem rájönni, mi lehetett az üzenet. A folytonos megkérdőjelezése a dolgoknak esetleg utalhat a világ megválaszolatlan kérdéseire, a sors és véletlenek kérdéskörére, az univerzum nagy rejtélyeire, amiket mi, kis emberek, sose fogunk megtudni, bárhogy igyekszünk. Vagy az ember ne is keressen magyarázatot, mert egy egyszerű sci-fi vagy fantasy regénnyel volt dolgunk – de ezzel meg az a baj, hogy a Megjelöltek olyan nagy feneket kerített a kérdések feltevésének, hogy akaratlanul is ezt tűzi ki célul az olvasó maga elé.

Nem tudom. A sztori jó. A karakterek briliánsak. A felépített kártyavár érdekes, de az alapjait nem mutatták meg nekünk, ezért csak pár kártyát látunk egy lehetséges kártyarengetegben. Ha nem lesz folytatása – amit erősen kétlek – akkor csak azt tudom mondani, hogy ennek egy mögöttes üzenetet tulajdonított az író: ne keress válaszokat, mert úgysem kapsz sosem!

https://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.com/2021/03/gregus-gabor-megjeloltek.html