Mindig azt halljuk, hogy a gyermekek sokkal nyitottabbak, ők még “nem veszítettek el a látásukat”. Rengeteg cikk van ebben a témában, néha elég hátborzongató történeteket ismeretetőek is akadnak. De ha még nem is hiszünk benne, akkor is el kell ismernünk, hogy ők valóban nagyobb képzelettel rendelkeznek, mint mi, felnőttek. Elég csak a képzeletbeli barátokra gondolni. Akik lehet annyira nem is képzeletbeliek? Mindenesetre Gregus Gábor könyvében nagyon is valódi, létező teremtményekkel találkozhatunk, akik itt élnek köztünk. Legyen szó akár tündérről, akár a múltunk egy-egy ismert alakjáról.

Gregus Gábor magyar író Budapesten született, és jelenleg is itt él. Magyar nyelv és irodalomból diplomázott, a diplomamunkáját is a magyar népmesékben megjelenő táltos alakokból írta. Írásaiban nem csak a fantasy elemek jelennek meg, hanem feltűnnek a misztikus kalandok és kicsit horrorisztikus írok nyomai is érződnek munkásságában. Több kötete, sőt egy sorozata is megjelent már, legújabb munkája pedig A gyilkos tündérek városa, mely a mai Budapest területén játszódik. Ebben is megjelenik a táltos alakja, akit körbevesznek a meselények és a történelmi alakok.

Titkos világ

Történetünk első oldalán már megismerjük a főszereplőt, Hunort. A megfontolt, óvatos, kissé gyámoltalan egyetemi tanársegéd éppen abban a könyvtárban dolgozik, ahova bevittek egy nagyon értékes régészeti leletet, egy könyvet. És mit ad isten, pont ez a könyv kell mindenkinek a benne rejlő erő miatt. Persze, nem az általunk ismert világban élőknek, hanem az úgynevezett Fátyolon túliaknak. Ők a varázsbirodalom képviselői: tündérek, csótányok, táltosok, fura madárijesztőre emlékeztető emberszerű lények, és még a több száz éves, legendás történelmi alakok is. Bár Hunornak nem is kéne tudnia erről a világról, mégis egyenesen a közepébe csöppen bele egy világmegváltó eseménynek.

A Fátyolon túli világban a jó fiúk – és lányok – csapatát képviseli többek között Folkus, Edrik és Lilianna, akik kénytelenek befogadni maguk közé Hunort, mikor kiderül, hogy neki is van ereje. A varázserőt itt Hangzatnak hívják, ugyanis a hangokból, a dallamokból és az énekekből tevődik össze az a fajta erő, amivel működtetni tudják a mágikus képességeiket. Örültem ennek az új iránynak. Rengeteg olyan történet van, amiben a természetből veszik az energiákat, vagy különböző főzeteket isznak, illetve elmormolnak egy varázsigét. De olyannal még nem találkoztam – vagy nem emlékszem rá -, amiben a minket mozgató, erőt adó zenére fókuszálnánk, ebben lenne a szereplők személyes spiritusza.

Múltunk darabjai

Mint már többször említettem, nem a misztikum teremtményei az egyetlenek, akik megelevenednek a lapokon. Történelmünk rengeteg nagy embert felsorakoztat. A tanórákon sokat megtudhatunk életükről, munkásságukról, jelentőségükről. Ha valakit érdekel a múlt, utána olvasással még több érdekességet szívhat magába. Ilyen volt egyik főszereplőnk is, Báthory Erzsébet. Neki leginkább a kegyetlen legendáját ismerjük, miszerint egy vámpír szerű alak volt. Okkultizmussal, boszorkánysággal foglalkozik, és szüzek vérét vette, hogy azzal maradjon fiatal és szép. Persze, ez csak egy legenda. Sok dolgot lehet ráhúzni – politika, az erős nő eltiprásának kísérlete, befeketítés -, de azt mindenki tudja, hogy a legtöbb pletykának van alapja. Erre az eredetre épített Gregus Gábor, mikor a Vérgrófnő alakja megjelent a lapon, és ezt mítoszt vitte a mai életébe is.

A másik nagy történelmi személy Attila hun király. Róla is mindenki tudja, mennyire rettegték a saját korában a népek. Őt is körül lengte egyfajta mitikus érzet, még ha nem is akkora, mint a Báthory grófnőt. Így nem csoda, hogy neki is szóba kellett kerülnie a lapokon. Igaz, a legendás kardja volt a lényeges, ami a könyvvel együtt olyan hatalmat ad a használójának, amiről a legnagyobb mágusok is csak álmodni tudunk. Attól még jó szívvel olvastam, hogy egy ilyen nagy nevű ősünk is helyet kapott egy mai szórakoztató irodalomban.

Azért mégsem minden volt kerek

Nagyon tetszett a varázslat új iránya, hogy dallammal lehet előhívni a magukban rejlő energiákat. Jó volt olvasni a saját múltunk nagy alakjairól, mert ezzel is csak erősítette, hogy hazai íróról van szó. Azonban volt pár logikai bukfenc és számomra zavaró dolog. Még mindig nem értem, hogy lehet az, hogy annyira, de annyira fontos az a könyv, és mikor ellopják a lidércek, lefekszenek aludni. Persze, kell a pihenés, de azért na. Meg úgy onnantól mintha nem is lenne érdekes a könyv, csak a kaland kedvéért kell üldözni. Szerintem meg lehetett volna oldani picit kevesebb oldalszámmal is, mert így picit tölteléknek éreztem a közepét. Nem kell sokra gondolni, csak olyan 50-60 oldalra a 375-ből.

Viszont ami az elejétől zavart, az a fejezetcím megoldása. Egyszerű, lényegretörő, egységes formában megjelenő címekről van szó, ami eddig jó lenne. Azonban az, hogy mindegyik úgy van felépítve, hogy határozott névelő és egy főnév – például “Az ébredés” vagy “A sziget”, illetve “A főtündér” -, elég sablonos lett. Az elején még érezhetően kiemelt egy alakot, egy helyszínt vagy egy eseményt. Viszont pár fejezet után már elveszette számomra a jelentőségét, mivel a sok hangsúlyozásból nem tudtam volna kiszűrni a lényeget. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a tanulók a szövegkiemelővel “kiszínezik” az egész oldalt.

Bár nem mindenben éreztem tökéletesnek, attól még egy nagyon is jó történet volt. Nem tucat fantasy, és egyáltalán nem egy átalgos író műve. Örülök, hogy lehetőséget kaptam olvasni Budapest alternatív valóságáról.

https://www.kritizator.hu/tunderek-a-gellerthegy-melyen-a-gyilkos-tunderek-konyvkritika/